Chapter 03

Kedves Kiválasztott!:3

Újra itt vagyok, 2 dolgot szeretnék közölni. Először is: Kérdezz - felelek játékot kezdünk!:3 Február 10-éig küldjetek kérdéseket erre az e-mail címre: katniss.everden.16@gmail.com , aztán majd 10-én délután kiteszem a kérdéseket!:) 

Másodszor is: Lépj be!^^ --> Hunger Games Hungary

Na, azt hiszem, nem koptatom tovább a billentyűzetet, itt a Chapter 03!:3 Jó olvasást!

Lucie B.x

   Öhm. Teljesen be vagyok rezelve. Valahogy érzem, hogy nekem annyi, és a megérzéseim soha nem csalnak. Az újságom nem tudom hova lett, és azt sem tudom, hogy miért csak fél pár cipő húzza a lábamat. Minden esetre várom, hogy megérkezzünk. Ahogy 3 sorral hátrébb pillantok, Sally néz vissza rám, csak bámul, fáradtan és nehezen tudja nyitva tartani a szemét. Remélem, jó mentort kap, és talán megcáfolja az elképzeléseimet a cseresznyefa koporsójáról.

   - Sally... - hajolok ki a folyosóra, mire felcsillan a szeme. Leugrik a székről, és befészkeli magát mellém.

   - Bocsánat. - Szipog. - Valamelyikünk meghal. Vagy mindketten. - kicsit elgondolkozik. 

   Csak mosolygom, sóhajtok. - Szerinted ki lesz a mentorod? - kérdezem csak úgy félvállról, de nem válaszol. Ránézek. Elaludt. Jaj, szegény, remélem ugyan ilyen nyugodt halála lesz majd, ha lesz...

   Rikácsolásra ébredek. - Hahó, Louisa, ez itt nem az elnöki palota, indulj! - kiabál egy segéd. Képzelem, mennyire tetszhet neki a szituáció, hogy az egykori legnagyobb ellensége unokájával ordibálhat.

   - Fogd be a szád, nem az én hibám, hogy ilyen lett ez a mocskos világ! - vágok vissza, mire kipattanok a székemből. Nem tudom, honnan jött a bátorság, de azt tudtam, hogy nem bánthat, hiszen úgyis megölnek egy héten belül.

    - Kisasszony, te nem beszélhetsz így velem, mert különben..!

    - Mert különben mi lesz? Úgysem bánthat. - ugrottam le a buszról.

    Borzalmas ez a lüktetés a hasamban, a szívem úgy dobog, mint egy diszkóban a hangfalak, és a gyomrom sincs a legjobb állapotban. Teljesen kikészített a kávé, nem vagyok hozzászokva. Úgy érzem, ha nem találok hamar egy mosdót, valakinek takarítania kell. Egy pillanatig elbambulok. A szemembe tűnnek a hatalmas épület sötét, égbemeredő falai. Megtorpanok. Úrrá lesz rajtam újra az egy pillanatig elfeledett félelem. Meg fogok halni. Ahogy körülnézek a többi - már ajtóban álló - kiválasztotton, azt hiszem, hasonlóképpen gondolják. Kivéve egyvalakit. Egyetlen egy valakit. David.

   Magabiztosan áll az ajtó előtt. Nem néz senkire, sem semmire. Az előttem lévő márványlapot bámulja. Sötét, rövid haja magasan tornyosul a feje tetején, ezer százalék, hogy a jó külső sok támogatót hoz majd neki. A 'szépítő intézmény' vagy hogy is fogalmazzak mögött egy hatalmas, nyugodt belvárosi park van, zöld fákkal, a fecsegőposzáták hangjaival megtöltve. Mellette a rémisztően tornyosuló háztömbök. Ha jól sejtem, ez a kapitóliumi Hetedik Körzet.

   Hátulról a belváros bűze csap meg, arra kényszerítve, hogy menjek tovább.

   Effie behív minket. Amint belépünk, szó nélkül elrángatnak minket egy-egy szobába. Az előkészítő csapathoz. Éreztem újra, hogy ez valami borzalmas kimenetelű dolog lesz. Utáltam minden természetellenes dolgot, még a sminket is. Na jó, talán az alapozót nem annyira, hiszen jól jött az ideges dolgok után, amikor elkapartam egy-egy sebet az arcomon.

   - Szia, Louisa! - köszön az egyik nő, félig-meddig boldogan, és szomorúan. Tudom miért szomorú, hiszen ez az utolsó hete a szakmában, utána ő is olyan ócska, lejárt stylist lesz, mint a többi.

   - Jó napot... - mondom tétován, a mögöttem lévő nő lehúz egy nagy, párnás fehér székbe. Rögtön az arcomnak esnek, lemossák, és megtisztítják, aztán jön minden idők legrosszabb dolga - ilyen esetben - : a bőrradír. Miután csak egy kicsit átmennek vele az arcomon, úgy bizsereg, hogy azt hiszem, megőrülők, bár más dolgokba hamarabb beleőrül az ember.

    Az előző viadal jár a fejemben. Vajon itt milyen rémségek lesznek? Bele sem merek gondolni, én csak annyit tudok, hogy rajtunk fogják leverni annak a 75 évnek a fájdalmát. Csak rajtunk. Fájni fog.

    Teljesen levetkőztetnek, lezuhanyoztatnak, kifésülik már-már kócos szőke hajam.  Ahogy rám borítják a kék leplet, a mai napon először megborzongok a hirtelen érkező hidegtől. Áttolnak egy másik szobába. Nem valami kedves ez az előkészítő csapat, azt hittem aranyosabbak... Mármint, amikor nagy ritkán ellátogattam a megbeszélésekre.

    - Itt várd Tyront! - csapja be a fémajtót. Felfekszem az ágyra, és azon tűnődöm, jó ötlet volt-e jelentkezni. Ha Eabel meghal, engem gyötört volna a bűntudat. Ha a húgom nélkülem hal meg, akkor ugyanígy gyötört volna a gondolat, hogy jelentkezhettem volna Eabel helyére, és azzal őt is megmentettem volna. Hamar eldobom a kérdéseimet az ajtó nyikorgása miatt.

    Belép, körbenéz, majd találkozik a tekintetünk. Hüvös. A nézéséről csak ez jut eszembe legelőször. - Tehát, először is tiszteletem. Másodszor, kezdjünk is hozzá! - csapja össze a kezeit. Olyan ismerős az arca, mintha már láttam volna. De biztosan nem. - Ezen a Viadalon nincsen megszabva, milyen ruhát fog felvenni az illető. Ahogy elnézlek, illik hozzád, mármint a bőrödhöz jó pár szín. - Gondolkozóan. megtámasztja állát a kezével. Rövid, fekete-fehér haját kalap takarja, nem egy magas ember. - De én mégis a legegyszerűbbnél döntök. Hogy is hívnak drágaságom?

   - Louisa Snow.

   - Ott a válasz. Fehér. Piros folttal a szívednél. - tudtam mi következik, és láthatólag észrevette a halvány mosolyomat, mire felbátorodott: - Mint ahogy nagyapádat kivégezték...

   - Nyíllal! - csillan fel a szemem.

   - Pontosan. Halott angyal leszel. Halott fehér angyal. Hóval borított ruhában. És amiket csinálok, azt már nem vehetik lázadásnak, mivel ő már nem él. Mert végül a tűz győzedelmeskedett felette.

   Micsoda ok. Csodálatos. Valami boldogság és megkönnyebbülés árad szét bennem, mintha kijönne belőlem minden rossz, és könnyű lennék mint egy angyal. - Benne vagyok! - mondom hangosan.

   - Nem volt kérdés! Tehát, én most elvonulok, nem mellesleg, tanácsoltam Sally stylistjának, hogy öltözzetek egybe, amibe bele is ment. A viszontlátásra! - mondja, majd úgy ahogy jött, el is tűnik.

   Gyönyörű leszek.. Gondolom magamban. Mintha saját magam lennék, bár az 'angyal' szó kevésbé illik hozzám, de tiszta vagyok.

   Állj! Sally! Sallynek ez borzalmasan fog esni, hiszen, ő szerette nagypapát. Felpattanok, mezítláb rohanok a kövön az ajtó felé, kitépem, és Tyron után szaladok.

   - Hé! Tyron! - kiáltom, mire megtorpan. Igen, magasabb vagyok nála.

   - Igen?

   - Nem, Sally nem lehet halott angyal! - jelentem ki. - Mert ő szerette a nagyapját.

   - Mintha különösebben érdekelne - vonja meg a vállát.

A levegőt úgy fújom ki, mint egy sárkány a tüzet. - Idefigyelj, Tyron! Nem, ismétlem, nem adhatod Sallyre azt a ruhát, mert az borzalmasan fájna neki, megértetted? - De ő csak nevet, mert tudja, hogy a következő pillanatban őrök rángatnak le róla. És meg is történik. Visszalöknek a vasajtón túlra, míg az előkészítő csapat egyik tagja meg nem hozza a Kiképzőközpontig viselendő egyenruhámat. Fekete nadrág, fehér ing. Ünneplő, mint amit iskolákban előírnak ünnepeken, vagy aratásnapi sorsolás utáni napokra.

    Titokban reménykedtem, hogy olyan stylistot kapok, mint Cinna, de ezt az embert, még David is túlszárnyalja, ami azért elég nagy szó. Minden esetre felveszem a ruhát. A hangosbemondó beszél, hogy induljunk egy a folyosón a hallba.

   A vasajtók sorra csapódnak ki, mint egy rossz horrorfilmben, komolyan. A ruhákba nevek vannak hímezve, és bár nem jegyeztem meg mindenkiét, most itt az alkalom. Callie Kitns Tizenkettedik Körzet, George Howard Harmadik Körzet... A nevek szépen lassan ismétlődnek a fejemben, míg meg nem jegyzem. Több a 17-18 éves, mint a kicsik... szerencsére. Sallyn kívül még ott van Cory, és Mark. Judyth pont velem egy idős lehet, ő Hatodik Körzeti. 

    A hallba való bejárásért két őr felel, rögtön a kijárathoz terelnek minket, be a buszba, hogy elvigyenek minket a mentorainkhoz. Már nagyon sötét van kint, az átalakítás lehetett körülbelül 3 óra, és még a várakozás hozzáadódik.

   A Kiképzőközpont előcsarnok hatalmas, Avoxok rohangásznak, tele van élettel az alsó szint. Felsőbb szintek mindegyikében csupán 8-9 ember vár a kiválasztottjaira. Megrázom a fejem. Ez a virág illat teljesen elbódít. A lift kinyílik, és még 10-20 ember özönlik ki onnan. A társalgóba függesztett hatalmas kivetítőn visszaszámláló óra van vetítve. Majdnem hat napot mutat. Még ennyi időm van.

   Egy fülsiketítő fémhang süvít végig a csarnokon, mindenki elhallgat, majd Effie ismerős dalolászós hangja szólal fel:

   - Figyelem, Kiválasztottak! Mielőtt találkoznátok mentoraitokkal, arra kérlek titeket, rendeződjetek körzet szerinti sorrendbe, lányok mögött fiúk felváltva, majd mindenki szálljon be a liftbe!
Igazán csak most kezdek izgulni. Kit kapok mentornak? És ki lesz Sallyé? Egyáltalán túljutunk a Vérfürdőn? Vagy felrobbanunk? Vagy megőrülünk? Vagy esetleg hátba szúrnak? Találok élelmet? Soha nem voltam jó az ilyen túlélési cuccokban, de most próbatétel elé állítanak, amiben kicsivel több, mint 4%-om van az életben maradásra. Tudod, 'Stay alive!'.
   Ahogy egy csöngő hallatára kitárul a lift, meglepetten látom, hogy hatalmas, akár száz ember is beleférhetne, de jelenleg csak 25-en leszünk a liftben. Fent újra láthatom a 'csupa szív' Tyron-t.
    Egyre sebesebben dobog a szívem. Eszembe jut Cory, hátra pillantok. Csak a barna copfját látom. Kitárul a lift, ha minden igaz, most lép majd ki Sally. De. És kit látnak szemeim? Enobaria. Olyan hangosan fújom ki a levegőt, hogy még David is rám néz.
   - Minden rendben..? - szól hozzám először, mióta kiválasztottak. Mintha mosolyogna, de nem vagyok benne biztos.
   - Persze. Minden a legnagyobb rendben. Csak... tudod örülök, hogy jót kapott... - nyögöm ki.
A lift bezárul. Újra megremeg a padló, és elindulunk megint felfele. A Második Körzet egy önkéntest kap. A Harmadik Körzetet Annie...
   Memorizálok, és egyre jobban izgulok, szaporábban veszem a levegőt. A csengő megint megcsendül, és kinyílik a lift. A Negyedik Körzet is egy önkéntest kapott.
   Na, most ugrik a majom a vízbe. Vajon kegyelmeznek nekünk Daviddal a Győztesek? Vagy én vagyok a 'Kiválasztott'? A 'mártír'?

Chapter 02

Helló emberek!:o

Ismét itt vagyok, hogy értelmesnek induló monológommal eltüntessem a maradék agysejtjeiteket.^^ Tehát kezdeném is. Először is, bocsi, hogy ilyen késő hoztam ezt a rész is, csak, tudjátok, mindig elszámolom magam, és leülök megnézni 9 órakor egy Titanic kaliberű filmet, és hát mindig mondom, hogy 'na majd utána írok!', de általában nem lesz belőle semmi, mert vagy beszédülök az ágyba, vagy megnézem - aznap 3-szorra is - a 'Manhattan kicsiben' című filmet, és hát ritkán nézek az órára. Ez a gyorsan jött film- és könyvmániám kicsit elterelte a figyelmemet a blogomról. Na meg a romantikus drámák után lehetetlenség aludni, mert vizes az ágy. Jó, na elég is lesz a magyarázkodásból, helyesírási hibákat figyeljétek - ha van, szóljatok - , jó szórakozást!:D<3

Lucie B.x

   Csak állok, és nézem a vonal mögött felsorakozó - eddig - 13 embert. Most húzzák ki a fiút a Hetedik Körzetből. Effie lép, ahogy a szívem dobban, majd megremegek, bemondja a fiú nevét.

   - Kevin Blue! - Nyel egy hatalmasat Effie. Ismerete. Kevin a kivégzett pénzügyminiszter fia. 

   Amikor már a hatodik felsőbbrendű ember gyermekét, illetve unokáját húzzák ki, valami kezd világossá válni. Direkt úgy intézték, hogy külön körzetben legyenek a fontosabb emberek leszármazottjai. Vajon ki ötlete volt? Paylor? Nem, azt nem hiszem. Talán Katniss? Ez már valamivel jobb álláspont. Vagy Plutarch? Ahogy végigpörög az agyamon, szinte biztossá bállik hogy Heavensbee keze van a dologban.       Körülbelül 10 méterre állunk egymástól a 'nyertesekkel'. Hátranézek, és találkozik a tekintetem Payloréval. Nem sír. Csupán csalódott. Megkedvelt engem, csak tudnám, miért. Mikor újra előrenézek, Effie már a Tizedik Körzet lányainak gömbjéből húz.

   - Cory Forest!

  Őt nem ismerte Effie, ahogy én sem, így különösebben nem viselte meg a tény, hogy szegény, ártatlan 12 éves Coryt húzta.

  Öt percen belül meghallom a hadügyminiszter fia nevét, és aztán olyna dolog történik amire nem számítok. Mielőtt a miniszter fia fellépne a színpadra, egy teljes mértékben természetes kinézetű kapitóliumi fiú rohan fel a színpadra.

   - Manipuláció! - ordítja, majd lerúgja a színpadról azt a gömböt, amiből negyed órával ezelőtt Sally nevét húzták ki.

   Puskalövedék süvít a levegőben majdnem hangtalanul, és a fiú a földre hull a cetlikkel elárasztott részre. Egy ember odaszalad, hogy segítsen rajta, de ez már nem segít, a fiú halott. Egy asszony bátran odarohan, felkap 3-4 cetlit, majd hangosan felolvassa.

   - Sally Snow, Sally Snow, Sally Snow... - hajtogatja ki sorra a  cetliket, de mire kihajtaná az utolsót a fiút betakarva a földre zuhan ő is. 

   A félelem rabul ejt, zihálni kezdek. Sallyre nézek. Csak áll megdermedten. Nem kért tesszerát. Mindene megvolt. De most már halott. Ha nem most, egy héten belül már csak halott testét tapogathatom. Odatátogok neki egy 'ne félj!'-t. Persze, ez most ezen a világon a legnagyobb hülyeség. Efffienek fojtatnia kell a húzást, amint ez megvan, elhadarja a záróbeszédet, mi nekünk meg el kell vonulnunk - mielőtt véletlen agyon lőnek. Szinte futó lépésben mentem végig a színpadon, és mentem a buszhoz, ahova a többi gyerek igyekezett. Ebben a pillanatban világossá vált: visszakapjuk. Vagy már vissza is kaptuk? Elég nekik annyi, hogy kihúznak minket, és pár hép múlva holtan látják annak a leszármazottait, akik megkeserítették az életét? Nem elég, hogy meghaltak a szüleink? Úgy tűnik, nem.

   Egy barna, rövid hajú egészen magas fiút követtem. Mielőtt beszállt a buszba, az ajtó előtt álló egyenruhás az ötös számot égette a csuklójába. A fiú csak felszisszent. Ismertem a fiút. Tizennyolc, önkéntes, három háztömbbel arrébb lakik tőlem. De ez nem biztosítja azt, hogy ő is emlékszik rám, és nem öl meg két héten belül...

   A zene dübörgött, én meg csak ültem a bárszéken. Kezemben egy koktélt tartottam. Belekortyoltam, és gondolkoztam, hogy is kerültem ide. Ez nem volt tiszta, talán a sok alkoholtól, amit szintén nem tudtam, mikor ittam meg. Hátrébb a táncparkett mögött hatalmas szőrös székek voltak, többségben szétplasztikázott nők foglalták el a helyeket, néhány fiú körül legyeskedve. Na, az egyik volt a most előttem sétáló fiú. Aznap a haja máshogy állt, hosszabb volt, és felállított, na és persze a kapitóliumi hajszíndivatot tükrözte rikító színe, amit az ember egy kilométerről kiszúr.

    Először is, marhára szégyelltem magam, hogy iszom, de csak így menekülhettem nagyapám elől, mind gondolatban, mind testileg. Belefáradtam, hogy csak tanulhatok otthon. Otthonra csak egy szórakozásom volt: az iskolámban lévő értelmesebb megszállott tinédzserektől vett háború előtti könyveim. Van vagy öt fantasy, három történelmi, van thrillem, azt hiszem négy, meg hat sci-fi. Csodálkozom, hogy nagyapa még nem szedte el tőlem... Na jó, térjünk vissza a múltba. Azon a napon kezdődött a harmadik Nagy Mészárlás. Már nem volt kedvem azon parázni, mikor hal meg Katniss vagy Finnick. Mellesleg Sally 42 fokos lázzal feküdt ezen az estén a kórházban, nagyapa mellette. Tehát szabad volt a pálya. A merénylet miatt már lassan két órája nem izgultam, csak döntöttem magamba a koktélokat. Madisonnal jöttem, de nem tudtam, ő hol volt. Aztán pár másodpercre rá kiszúrom - mint kiderül a névsorolvasáson -  David mellett. Ahogy Eabel is. Tőle vettem a kedvenc fantasymat, míg Madisontól két történelmit. Odaültem, és Madisonhoz beszéltem. Nem figyelt, a dögös Daviddel foglalkoztak. Csak forgattam a szemem, majd, hogy nehogy elüvöltsem magam, kimentem a mosdóba, lemostam az arcom. Ideges voltam. Kezdtem ideges lenni, mert a mosdóban elhelyezett tévéből csak úgy dőltek az ágyúdörrenés hangjai, ami egy halottat jelent. Kezdett érdekelni. Rátapadtam a képernyőre. Kicsapódott az ajtó, és nem egy nő, hanem egy férfi állított be, kint észrevettem a visítozó tömeget. Megfordultam és halál lazán megszólaltam: - Uram, ez itt a női mosdó!

   - Tudom. - mondta nyugodtan, majd kikapott egy pisztolyt a zsebéből, majd lőtt, de nem lövedéket, egy nyilat. Altatót. - Azért vagyok itt.

   Csak arra eszméltem, hogy a kórházban fekszem, nyakam szét van égve, nagyapám dühösen fújtatva ül az ágy mellett. Várta, hogy felébredjek, és ordíthasson velem egy kicsit. Mert aznap még nem volt rá alkalma. Eabel mellettem feküdt, hadonászott. Nem látott. A szeme szétégett.

   - Ő hozott ki. - mondta meglepő nyugodtsággal a hangjában. - És megvakult. - nézett a lány felé.

   Ahogy ülök a buszon, azon gondolkodom, mi lehet rólam a véleménye az embereknek. És Eabelnek.

   - Kedves gyerekek! - hallatszik Paylor hangja a névsorolvasó nő után. - Mikor megérkeztek a Kiképzőközpontban, minden emeleten saját mentora fogja várni a bizonyos körzetek két-két játékosát.

Na most hogy döntötték el, hogy ki kinek legyen a mentora?

- Eközben a Kiképzőközpontban -

   - Enyém Louisa! - csap az asztalra Katniss. - Egyáltalán Eabelt miért tették be? Megbeszéltük, hogy beteg embereket nem teszünk be a viadalba! És Louisát miért? Melyik hülye ötlete volt, hogy beletegyék? - teszi fel a költői kérdést, mire nem várt válasz jön.

   - Én. - emeli fel a kezét Enobaria.

   - Mégis miért? - néz le az asztalra, majd megint odaveri a kezét. - Semmit sem csinált!

   - Coin mondta... én meg támogattam... - mondja halkan, majd rávillantja tűhegyes fogait.

   - Jó, kinek kell Louisa? Senki?

   - Nekem. - Jelentkezik Johanna. Katniss megtorpan.

   - Költői kérdés volt. - sziszegi.

   - Rendben. - köszörüli meg a torkát Haymitch. - Csak hogy vita ne legyen, majd leszek én a mentora.

   - Ilyen könnyen nem szerzi meg, Haymitch! - kuncog Peeta.

   - Oké. Lépjük tovább. Sally?

Enobaria rögtön jelentkezik. - Olyan kis törékeny. Lehet az enyém az Első Körzet? - most lágyul meg - talán - életében először.

   - Vidd. - Legyint Annie, a nő pedig elmosolyodik.

   - Oké, kié a Második?

Jelentkezik egy önkéntes a Valódi Második Körzetből.

A veszekedés csak tovább fajul, amíg Kevin körzetéhez nem érnek.

   - Ejtem Louisát, enyém Kevin! - löki hátra Anniet Johanna, hogy még véletlenül se tudjon megszólalni.

   - Csak meg ne rontsd. - köhécsel Katniss, mire Haymitch felnevet:

   - Kinézem belőled, ahogy ott a liftben levetkőztél. - néz a plafonra.

A Tizedik Körzet jön. Katniss szeme elkerekedik, és mintha ezt tátogná: 'Rue.'

   Emelné fel a kezét, de Haymitch megfogja. - Nem.

   - Miért?

   - Ő nem Rue.

Katnissen valami furcsa arckifejezés jelenik meg, kitépi a kezét Haymitchéból, és kiviharzik. Becsapja az ajtót. Peeta indulna, de lefogja Beetee. Haymitch megszólal újra.

    - Oké, enyém Cory körzete. Még valaki?

- Vissza a buszra - 

A táskám aljában van két régi újság. Még háború előtti. Előveszem az egyiket, megnézegetem.

   - New York Times... - olvasom fel halkan. - The Sun... 

Mi az a New York? Egy város? És egyáltalán hogy kerül ide, hozzám. Éppen hajtanám szét, de egy idős, parókás hölgy kikapja a kezemből. Először nem esik le ki az, csak akkor kapcsolok, amikor meghallom a hangját.

   - Ifjú hölgy. Tudod, nem lehet ilyet magaddal hozni. - mosolyog.

   - Effie... - mosolygom, majd átölelem. Nem is olyan nehéz eset, mint azt egyesek gondolják. Hogy honnan ismerem Effiet? Ugye nem unjátok még a sztorizgatást, mert ha nem akkor elmesélem.
   Éppen 8 éves voltam, és nagyapa azt mondta, hogy addig nem mehetek haza, amíg meg nem tanulok főzni, mert hogy így soha nem lesz férjem. Persze, mivel akkoriban akadozott egy kicsit a kapitóliumi élelmiszerellátás, és nem volt előre elkészített konzerves kaja, azt akarta, hogy menjek el főzni. Addig sem lát. Tehát elvonszoltam magam az egyik belvárosi főzőtanfolyamra. A belváros számomra még ismeretlen volt, senkit sem ismeretem. De a tanfolyamra belépve, nekem úgy tűnt, ők engem annál inkább ismernek. Mindenki gügyögött, ha meglátott, csipkedte az arcom, és néhány extrémebb öltözetű nő a kezembe nyomott szerelmes leveleket, hogy minden képen adjam át Snow Elnöknek. De volt egy pont, ahol a szemforgatás már nem segített, kitértem a kezek útjából, és elfoglaltam a helyem. Hagyjuk már, olyan kőkorszaki sütők voltak ott, hogy azt is csak gyufával lehetett meggyújtani. Nem nagyon akartam segítséget kérni, míg megint pirosra csipkednék az arcomat, így hát meggyújtottam. Rendben, égett a tűz, én meg levertem a csukínit a földre. Lehajoltam, nem akartam leszállni a székről, amire 120 centis magasságommal nagy nehezen felmásztam. Kinyújtottam a karom a - azt hiszem -  zöldség felé, de majdnem lebillentem a székről, és ráfogtam a begyújtott sütőtetőre. A pólóm hosszú ujja vészesen gyorsan égett végig, míg hirtelen fel nem tűnt az aznap zöld Effie Trinket - akinek akkor még a nevét sem tudtam. 20 centis tűsarkújában robogott felém, ami ezért, valljuk be, egy kicsit félelmetes látvány volt. Felkapott, és bevitt a mosdóba, rögtön a víz alá tartotta a kezem.
   - Na, kész is! - mosolyog, majd ráhelyez egy törölközőt. - Louisa Snow? - bólintok - Örvendek, Effie Trinket. Szerintem ismerjük egymást! - én is mosolyogtam. Abban a pillanatban örök hálát fogadtam Effienek. Felismertem. A nevét nem tudtam, csak tévében láttam. Meg néhányszor dumált róla nagyapa, hogy ilyen idegesítő nőszemély. Talán jobban meg kéne ismernie.
   Mindegy, a lényeg az, hogy Effievel azóta jóban vagyunk, és Sally is nagyon szereti. Effieben az a furcsa, hogy nem az a tipikus kapitóluimi nő, csak a külseje. Egyszer nagyapa nem adott vacsorát, Effie - meg a főzőtanfolyam - egy órára rá kaját csempészett a szobám ablakába.
   - Te nem lehetsz mentor? - nézek rá reménykedve.
   - Nézz rám, fél napot nem élek túl kaja nélkül! És azt sem tudom, hol kell keresni, a szupermarketen kívül.
   - De akkor mi leszel? - nézek értetlenül.
  - Uhh, szakács! - nevet, majd kezével megfogja az enyémet. - Mit szeretnél vacsira? - sandít rám, majd nevet.

Chapter 01

Helló!:3

Mint látod, meghoztam az első részt, nem fogom nagyon elnyújtani a dolgokat - legalább is ebben a részben annyira nem. Louisa szemszögéből lesz az egész végigírva - talán a legvégén váltok, de nem biztos. Na de kezdjük is kapitóliumi Ötödik Körzetben... Jó olvasást!

Lucie B.x

   Gondolkodom. Várom, hogy bekapcsoljon a hősugárzó, de az csak nem csinál semmit. Hideg, októberi nap van. Talán még ez a leghidegebb október, amit valaha átéltem, vagy csak nem éreztem a sok szerkezet miatt, ami egy éve ilyenkor a meleget biztosította. Furcsa nekem az a mostani Kapitólium, bár az extrém frizurák, kiegészítők és ruhák még nem tűntek el teljesen, még akad olyan ember, aki lenyírt szőrű, rózsaszín tetovált kutyákkal járja a Kapitólium utcáit. Szerintem, ez állatkínzás. Paylor szerint is. Ebben egyet értünk. Bár felajánlották, hogy továbbra is éljek a palotában, én visszautasítottam, és most a Kapitóliumi Körzetfelosztás szerinti Ötödik Körzetben vagyok. Anyukám a Tizenkettedik Körzetben segédkezik, hogy a bombázás után helyrerakják. Paylor parancsa volt. Bár ha az elnöki palotában laknék, most találkozhattam volna Katnissel és Peetával. Legyintek. Úgy is azt hiszik, hogy egy hisztik kapitóliumi kislány vagyok, aki azon is tud nyávogni, hogy nem teljesen egyenes a haja. De ez nem igaz. Teljesen más vagyok, mint a többiek. És a dolog szépsége az, hogy én nem is szeretnék megváltozni. Ezek mellett, amiért örülök, hogy Paylor lett az elnök az, hogy a 'Kaptiólium' az utolsó Viadal után a 'Tizennegyedik Körzet' nevet kapja. A körzetekben többé nincs éhezés. Mindenki kedvére vadászhat, és kedvére mászkálhat a körzetek között - feltéve ha az illetőnek van pénze.

   Nagyon esik az eső. Végül ráveszem magam, hogy feltápászkodjak, és elbicegjek a hősugárzóig. Teljesen feltekerem. Körbenézek. Hol a húgom?, kérdezem magamban, összeráncolom a homlokom. Hamar ejtem a kérdést, a radiátor mellé kuporodom. Megkönnyebbülök, ahogy a melegség kellemesen szétárad benne.

   Egy dolog kezd nekem gyanússá válni. A húgommal két különböző körzetbe soroltak bennünket. Ő az Első Körzetbe van. Én csupán az Ötödikben.

   Felállok. Kimegyek az ajtón. Rögtön meglátom Sallyt. Tehát mégsem tűnt el. Leülök vele szemben. A szokásos kávéját issza. Megint gondolkodni kezdek. Majdnem az összes Viadalon az nyert, akit szeretett. Az kapott ajándékot, akinek jósolta. Egyszóval teljesen biztos vagyok abban, hogy megboldogult nagyapám keze minden Viadal kimenetében benne volt. Nagypapa mindig 'kincsemnek' hívta. Engem meg rendszeresen elpaterolt tanulni. Érdekes, Sallynek mégis jobb jegyei voltak, mint nekem. Pedig Sallyt mindig mindenhová elvitte, míg én a különböző fizikai képleteken agyaltam. Többször megfenyegetett, ha rosszul tanulok, elvitet a Tizenkettedik Körzetbe. Elhiheti, én csak örültem volna annak.

   - Sally?

   - Igen, nővérkém? - néz rám édes mosolyával.

   - Miért van az, hogy míg engem az Ötödikbe osztottak be, te az Elsőben van? - nézek rá kérdően.

   - A palota a bejelentett lakcímem. - mosolyog magabiztosan. - Én csak a 'látogatód' vagyok.

   Arcomra mosoly ül ki. - Értem, kedves bejárónő. - Kopogni kezdek az asztal lapján. - Adsz egy kortyot?

Hevesen bólogatni kezd, lenyalja a kávét a szája széléről, majd felém nyújtja a bögrét. - Egyre rosszabbul hat ez a kávé - ásít - minél többet iszom, annál fáradtabb leszek. - Nyöszörög.

   - Hát nem is való 12 évesnek kávé.
  - Papa minden reggel adott. - először mosolyog, majd megcsillan egy könnycsepp a szemén. Ő tényleg szerette őt.
   - Jaj, édesem, ne sírj! Tudom, hogy nagyon szeretted, meg minden, de ne sírj miatta. Kérlek...
  - Attól még, hogy te nem szeretted, nem lehetsz vele ilyen! - mordul fel, és mint ha egy pillanatra úgy érezném, hogy igaza van. Ránézek az órára. Fél tizenkettő. Lassan indulni kéne, ha oda akarunk jutni. De most őszintén, melyik kapitóliumi csemete szeretne odamenni. Minden esetre én biztosan nem.
   - Bocsánat. Tökéletesen igazad van. - horgasztom le a fejem, mire Sally lenézően és pimaszul odalöki:
   - Semmi probléma, Louisa Snow! - nyomja meg a 'Snow'-t, majd kicsusszan az asztal mögül, és kuncogva bemegy a konyhába. Az én konyhámba. Tudja nagyon jól, hogy utálom ezt a nevet. Túlságosan is jól tudja, és ezzel visszaél, ha megbántom.
  Tizenkét harangszó. Erről nekem már egy életre csak a Harmadik Nagy Mészárlás jut eszembe. A Főjátékmester nekem mindig elmondott mindent, ellentétben Sallyvel, akinek mindig eljárt a szája a közönséggel szemben. Végig tudtam a mentőakcióról, hogy Beeteenek kellett volna megsemmisítenie azt erőteret - akár élete árán is - , hogy Finnick miért hozta vissza az Peeta, és nem öli meg. Mindenről tudtam. Sally meg szokásos alattomosságával beárult minden miatt nagyapának. Én szeretem Sallyt. Ő is engem. Azt hiszem, de ebben már nem is vagyok olyan biztos. Olyan ártatlannak látszik, miközben olyan alattomos, mint nagyapa. Végig azoknak a gyerekeknek a listája pörög az agyban, akik valaha jót tettek nekem. De most hirtelen egy sem jut szembe, és ez a legfájóbb.
   A podokat (olyan csapdák, amik a lázadók ellen védték a lakosságot) régen hatástalanították, így nyugodt lehetek, nem robbanok fel. A Viadal után ássák ki a maradványaikat. Sallyért kocsi jött, így én egyedül megyek az Aratás napi sorsolásra. Eszemben sem volt autóba ülni. Soha sem szerettem. Sally levetkőzte a báránybőrét. Akár ki is választhatják. Na és akkor, ki küldene Snow édes kis unokájának ajándékot az arénába? Senki.
   Topogó lépteim hangjai elvesznek, ahogy egyre közeledek a tömeghez. A munkások ma pihenhetnek, a spaletták is be vannak hajtva az extravagáns házak ablakain. A Kapitólium nem sokat változott - jóformán semmit. Ahogy egy pad támlájára lépve felkapaszkodom a fára, látom, hogy alig néhány háztömbnyire vagyok a színpadtól. A köd miatt szinte alig látok, bár kezd eloszlani. Nem jutok oda egy óráig, akkor pedig bajban leszek. Kifújom a levegőt, majd feljebb kapaszkodom, és szépen átmászom a háztetőre. Végigszaladok a perem mellett. Elérem a ház végét. A mesterségesen öt emelet magasra növesztett cseresznyefa ága belóg a tetőre, ami pont kapóra is jön, ugyanis minden sarkon két cseresznyefa áll, és így haladva öt perccel kezdés előtt ott lehetek.
   A lombok között haladva az emberek olyanok, mint a vekni kenyerek, amiket Peeta csinál, csak éppen sok-sok természetellenes árnyalatban. Elmeredek a távolba, egy hatalmas órára. Még nyolc percem van, egész pontosan. Még négy háztömb, és ott vagyok. Gyorsan mászom a tetőkön, fákon, míg végül hét fával arrébb lecsúszom a földre. Itt már sokkal többen vannak.
   - Elnézést! Elnézést, kiskorú vagyok! Elnézést! - hajtogatom folyton, mígnem az Ötödik Körzetnek kijelölt, kordonokkal elválasztott helyhez nem érkezem. Körbenézek, és szomorúan látom, hogy alig van ismerős arc. A tizenöt éves csapathoz állok, egészen közel a színpadhoz. Mellettünk balra Negyedik Körzet, tőlünk jobbra a Hatodik Körzet. Végül megpillantom a színpadon az embereket. Vagy hetvenen vannak fent a színpadon, de ahogy elfordítom a fejem, olyat látok, amitől hátratántorodom, egy régi, ismerős alak kap el. Halkan megköszönöm neki, visszamegyek a helyemre. A színpadon rengeteg, számomra ismeretlen ember áll, de három nagyon kitűnik: Haymitch, Peeta és Katniss. Mi a francot keresnek itt? Szám elkerekedik, felhangzanak a harsonák, majd Panem himnusza. A színpadon csak a három mosolygó - legalábbis megjátszott mosolyú - emberre összpontosítok. De szerintem ezzel nem csak én vagyok egyedül.
   - Panem népe! - szólal meg Paylor. Elmondja, hogy miért vagyunk ma itt, és azt is, hogy miért nem lesz többet Éhezők Viadala. Többen lelkesen tapsolnak. Én is. Levetít néhány régebbi propagandafilmet, majd hatalmas tapsvihar közepébe belép Effie Trinket. Elmondja, milyen hálás, hogy itt lehet, megszeretgeti Katnisst és Peetat, -őket is megtapsolják - majd a 24 gömbhöz lép. Meg vannak számozva. Bal oldalon a fiúké 1-12-ig, jobb oldalon a lányoké szintúgy. A környező utcákon elhelyezett hatalmas kivetítőkön látható az egész esemény. Panem minden lakója nézi az adást.
   Mire minden elcsendesül, Effie megszólal. - Kezdjük az Első Körzettel! - kiált boldogan, és mint mindig, most is a következőt mondja: - Hölgyeké az elsőbbség! - kiáltja boldogan, majd komótos léptekkel 12 gömbbel arrébb sétál. Határozott mozdulattal belenyúl, kikap egy cetlit, de úgy, hogy majdnem elejti. Visszasétál az emelvényhez, közel hajol a mikrofonhoz, kihajtja a cetlit, majd elképed. Nem tudja leplezni meglepettségét. - Szűz anyám... - suttogja, de így is mindenki hallja - Sally Snow...
   Kikerekedik a szám, a szemem. Nem tudok rajta segíteni. Sehogy sem tudok. Haymitch és a többi győztes is megdermedve áll, Effie szavai lógnak a levegőben. A tömeg megnyílik az első kordonozott résznél, és Sally vakolat fehér - mint Effie bőre - arccal kisétál. Effie a lépcső felé fordul, a kislány egyenesen megöleli. Effie visszaöleli. Effie, amikor visszafordul, szeme alatt csíkozottan áll a smink. Sally megáll egy festett fekete vonal mögött. A szemei engem keresnek, majd megtalálnak. Dühös pillantást vet rám, de ez el is oszlik, rájön, nem én vagyok az oka.
  A mázolt vonal mögött egyre gyarapszik a létszám. Végül Effie az én körzetem céduláit méri végig. Rózsaszín kesztyűjével jó mélyen beleforgat, majd megragadja az egyik kis cédulát. Valamivel gyorsabban visszasétál az emelvényre, majd elkiáltja magát:
   - Eabel Price!
  Torkom összeszorul, mikor az agyam felfogja, kinek a nevét is mondta Effie. Egy fehér bot üti meg a lábam. Azonnal felismerem a sötét hosszú fürtöket. Ő Eabel
   Eabel vak.
   Eabel meg fog halni.
  Eabel megmentette az életem. Amikor még látott. Tudta, hogy meg fog vakulni, mégis kivitt a tűzből. A lángok felnyalták az arcát, a szemével együtt. Miattam vakult meg. Most viszonozhatom a szívességét. Félrelökök mindenkit, aki az utamba áll, Eabelt a színpad előtt megközelítőleg 3 méterrel élem utol. A színpadon mindenki megvetően bámul, míg én ezzel nem foglalkozva Eabel elé lépek.
   - Eabel. Louisa vagyok. Louisa Snow. - motyogok neki, de az őrök félrelöknek. Nincs mit tenni. Máshogy nem tudom megmenteni. Arra gondolok, hogy ennek mennyi előnye lehet. Katnissék elismernének. Kilépnék nagyapám kegyetlen árnyékából. És megmenteném Eabelt! - Önként jelentkezem! - ordítok az őrök mögül, mire mindenki a lépcső fele néz. - Önkéntesen a Viadalra!
  - Engedjék előre! - mondja komolyan Paylor a két őrnek, aki elállja az utamat. Mindketten félrelépnek. Elmegyek közöttük, megszorítom Eabel kezét.
  - Ne félj! Most már biztonságban vagy. Letörlesztettem az adósságom. -  suttogom, majd elengedem a kezét, és felcaplatok a színpadra. Mindenütt csend honol, senki sem szól, még levegőt is alig hallhatóan vesznek. Effie nem bírja tovább, kiszakad belőle a sírás. Nem bírja nézni, hogy mindketten meghalunk.

Prologue

Kedves Olvasó!
Lucie sokadik blogjába csöppentél, melynek témája az Éhezők Viadala trilógia továbbgondolása. Egyenlőre csak a prológust írtam meg, de valószínűleg holnap után lesz fent az első rész. Direkt úgy írom, hogy aki nem olvasta a könyvet, az is értse majd. Na de nem is rabolom tovább az idődet, drágaságom. Jó olvasást!:3

Lucie B.x 

Paylor elnök a Kapitóliumot az utolsó, szimbolikus 76-dik Éhezők Viadala miatt 12 részre osztotta. A gyerekek ugyan úgy jelentkezhettek tesszeráért, ugyanis - mint minden körzetben - most már itt is maguknak kell megteremteni a mindennapi betevőt. Paylor rengeteg dolgot változtatott a törvényeken. Lehetővé tette a vadászatot az erdőben, az utazást a körzetek között, na meg beszüntette az Éhezők Viadalát. Paylor túl kegyes, hogy nem műveli ugyan azt a Kapitóliummal, mint amit ők tettek a körzetekkel 75 hosszú éven át. Katniss és barátai bátorsága megmentett az elkövetkezendő jövőre minden évben 23 gyereket - illetve 47-et. Katniss már egy hete visszakerült a Kapitóliumba, hogy a Viadala előkészületeiben segédkezhessen újdonsült férjével, Peeta Mellarkkal. Peetának nem volt ínyére a dolog, ugyanis ő nemmel szavazott arra, hogy legyen-e utolsó Viadal. A holnapi sorsoláson minden kiderül. Effie Trinket fog húzni. Ő 'dönti' el, hogy ebben az évben, melyik 23 gyermeket küldi a halálba.