Chapter 02

Helló emberek!:o

Ismét itt vagyok, hogy értelmesnek induló monológommal eltüntessem a maradék agysejtjeiteket.^^ Tehát kezdeném is. Először is, bocsi, hogy ilyen késő hoztam ezt a rész is, csak, tudjátok, mindig elszámolom magam, és leülök megnézni 9 órakor egy Titanic kaliberű filmet, és hát mindig mondom, hogy 'na majd utána írok!', de általában nem lesz belőle semmi, mert vagy beszédülök az ágyba, vagy megnézem - aznap 3-szorra is - a 'Manhattan kicsiben' című filmet, és hát ritkán nézek az órára. Ez a gyorsan jött film- és könyvmániám kicsit elterelte a figyelmemet a blogomról. Na meg a romantikus drámák után lehetetlenség aludni, mert vizes az ágy. Jó, na elég is lesz a magyarázkodásból, helyesírási hibákat figyeljétek - ha van, szóljatok - , jó szórakozást!:D<3

Lucie B.x

   Csak állok, és nézem a vonal mögött felsorakozó - eddig - 13 embert. Most húzzák ki a fiút a Hetedik Körzetből. Effie lép, ahogy a szívem dobban, majd megremegek, bemondja a fiú nevét.

   - Kevin Blue! - Nyel egy hatalmasat Effie. Ismerete. Kevin a kivégzett pénzügyminiszter fia. 

   Amikor már a hatodik felsőbbrendű ember gyermekét, illetve unokáját húzzák ki, valami kezd világossá válni. Direkt úgy intézték, hogy külön körzetben legyenek a fontosabb emberek leszármazottjai. Vajon ki ötlete volt? Paylor? Nem, azt nem hiszem. Talán Katniss? Ez már valamivel jobb álláspont. Vagy Plutarch? Ahogy végigpörög az agyamon, szinte biztossá bállik hogy Heavensbee keze van a dologban.       Körülbelül 10 méterre állunk egymástól a 'nyertesekkel'. Hátranézek, és találkozik a tekintetem Payloréval. Nem sír. Csupán csalódott. Megkedvelt engem, csak tudnám, miért. Mikor újra előrenézek, Effie már a Tizedik Körzet lányainak gömbjéből húz.

   - Cory Forest!

  Őt nem ismerte Effie, ahogy én sem, így különösebben nem viselte meg a tény, hogy szegény, ártatlan 12 éves Coryt húzta.

  Öt percen belül meghallom a hadügyminiszter fia nevét, és aztán olyna dolog történik amire nem számítok. Mielőtt a miniszter fia fellépne a színpadra, egy teljes mértékben természetes kinézetű kapitóliumi fiú rohan fel a színpadra.

   - Manipuláció! - ordítja, majd lerúgja a színpadról azt a gömböt, amiből negyed órával ezelőtt Sally nevét húzták ki.

   Puskalövedék süvít a levegőben majdnem hangtalanul, és a fiú a földre hull a cetlikkel elárasztott részre. Egy ember odaszalad, hogy segítsen rajta, de ez már nem segít, a fiú halott. Egy asszony bátran odarohan, felkap 3-4 cetlit, majd hangosan felolvassa.

   - Sally Snow, Sally Snow, Sally Snow... - hajtogatja ki sorra a  cetliket, de mire kihajtaná az utolsót a fiút betakarva a földre zuhan ő is. 

   A félelem rabul ejt, zihálni kezdek. Sallyre nézek. Csak áll megdermedten. Nem kért tesszerát. Mindene megvolt. De most már halott. Ha nem most, egy héten belül már csak halott testét tapogathatom. Odatátogok neki egy 'ne félj!'-t. Persze, ez most ezen a világon a legnagyobb hülyeség. Efffienek fojtatnia kell a húzást, amint ez megvan, elhadarja a záróbeszédet, mi nekünk meg el kell vonulnunk - mielőtt véletlen agyon lőnek. Szinte futó lépésben mentem végig a színpadon, és mentem a buszhoz, ahova a többi gyerek igyekezett. Ebben a pillanatban világossá vált: visszakapjuk. Vagy már vissza is kaptuk? Elég nekik annyi, hogy kihúznak minket, és pár hép múlva holtan látják annak a leszármazottait, akik megkeserítették az életét? Nem elég, hogy meghaltak a szüleink? Úgy tűnik, nem.

   Egy barna, rövid hajú egészen magas fiút követtem. Mielőtt beszállt a buszba, az ajtó előtt álló egyenruhás az ötös számot égette a csuklójába. A fiú csak felszisszent. Ismertem a fiút. Tizennyolc, önkéntes, három háztömbbel arrébb lakik tőlem. De ez nem biztosítja azt, hogy ő is emlékszik rám, és nem öl meg két héten belül...

   A zene dübörgött, én meg csak ültem a bárszéken. Kezemben egy koktélt tartottam. Belekortyoltam, és gondolkoztam, hogy is kerültem ide. Ez nem volt tiszta, talán a sok alkoholtól, amit szintén nem tudtam, mikor ittam meg. Hátrébb a táncparkett mögött hatalmas szőrös székek voltak, többségben szétplasztikázott nők foglalták el a helyeket, néhány fiú körül legyeskedve. Na, az egyik volt a most előttem sétáló fiú. Aznap a haja máshogy állt, hosszabb volt, és felállított, na és persze a kapitóliumi hajszíndivatot tükrözte rikító színe, amit az ember egy kilométerről kiszúr.

    Először is, marhára szégyelltem magam, hogy iszom, de csak így menekülhettem nagyapám elől, mind gondolatban, mind testileg. Belefáradtam, hogy csak tanulhatok otthon. Otthonra csak egy szórakozásom volt: az iskolámban lévő értelmesebb megszállott tinédzserektől vett háború előtti könyveim. Van vagy öt fantasy, három történelmi, van thrillem, azt hiszem négy, meg hat sci-fi. Csodálkozom, hogy nagyapa még nem szedte el tőlem... Na jó, térjünk vissza a múltba. Azon a napon kezdődött a harmadik Nagy Mészárlás. Már nem volt kedvem azon parázni, mikor hal meg Katniss vagy Finnick. Mellesleg Sally 42 fokos lázzal feküdt ezen az estén a kórházban, nagyapa mellette. Tehát szabad volt a pálya. A merénylet miatt már lassan két órája nem izgultam, csak döntöttem magamba a koktélokat. Madisonnal jöttem, de nem tudtam, ő hol volt. Aztán pár másodpercre rá kiszúrom - mint kiderül a névsorolvasáson -  David mellett. Ahogy Eabel is. Tőle vettem a kedvenc fantasymat, míg Madisontól két történelmit. Odaültem, és Madisonhoz beszéltem. Nem figyelt, a dögös Daviddel foglalkoztak. Csak forgattam a szemem, majd, hogy nehogy elüvöltsem magam, kimentem a mosdóba, lemostam az arcom. Ideges voltam. Kezdtem ideges lenni, mert a mosdóban elhelyezett tévéből csak úgy dőltek az ágyúdörrenés hangjai, ami egy halottat jelent. Kezdett érdekelni. Rátapadtam a képernyőre. Kicsapódott az ajtó, és nem egy nő, hanem egy férfi állított be, kint észrevettem a visítozó tömeget. Megfordultam és halál lazán megszólaltam: - Uram, ez itt a női mosdó!

   - Tudom. - mondta nyugodtan, majd kikapott egy pisztolyt a zsebéből, majd lőtt, de nem lövedéket, egy nyilat. Altatót. - Azért vagyok itt.

   Csak arra eszméltem, hogy a kórházban fekszem, nyakam szét van égve, nagyapám dühösen fújtatva ül az ágy mellett. Várta, hogy felébredjek, és ordíthasson velem egy kicsit. Mert aznap még nem volt rá alkalma. Eabel mellettem feküdt, hadonászott. Nem látott. A szeme szétégett.

   - Ő hozott ki. - mondta meglepő nyugodtsággal a hangjában. - És megvakult. - nézett a lány felé.

   Ahogy ülök a buszon, azon gondolkodom, mi lehet rólam a véleménye az embereknek. És Eabelnek.

   - Kedves gyerekek! - hallatszik Paylor hangja a névsorolvasó nő után. - Mikor megérkeztek a Kiképzőközpontban, minden emeleten saját mentora fogja várni a bizonyos körzetek két-két játékosát.

Na most hogy döntötték el, hogy ki kinek legyen a mentora?

- Eközben a Kiképzőközpontban -

   - Enyém Louisa! - csap az asztalra Katniss. - Egyáltalán Eabelt miért tették be? Megbeszéltük, hogy beteg embereket nem teszünk be a viadalba! És Louisát miért? Melyik hülye ötlete volt, hogy beletegyék? - teszi fel a költői kérdést, mire nem várt válasz jön.

   - Én. - emeli fel a kezét Enobaria.

   - Mégis miért? - néz le az asztalra, majd megint odaveri a kezét. - Semmit sem csinált!

   - Coin mondta... én meg támogattam... - mondja halkan, majd rávillantja tűhegyes fogait.

   - Jó, kinek kell Louisa? Senki?

   - Nekem. - Jelentkezik Johanna. Katniss megtorpan.

   - Költői kérdés volt. - sziszegi.

   - Rendben. - köszörüli meg a torkát Haymitch. - Csak hogy vita ne legyen, majd leszek én a mentora.

   - Ilyen könnyen nem szerzi meg, Haymitch! - kuncog Peeta.

   - Oké. Lépjük tovább. Sally?

Enobaria rögtön jelentkezik. - Olyan kis törékeny. Lehet az enyém az Első Körzet? - most lágyul meg - talán - életében először.

   - Vidd. - Legyint Annie, a nő pedig elmosolyodik.

   - Oké, kié a Második?

Jelentkezik egy önkéntes a Valódi Második Körzetből.

A veszekedés csak tovább fajul, amíg Kevin körzetéhez nem érnek.

   - Ejtem Louisát, enyém Kevin! - löki hátra Anniet Johanna, hogy még véletlenül se tudjon megszólalni.

   - Csak meg ne rontsd. - köhécsel Katniss, mire Haymitch felnevet:

   - Kinézem belőled, ahogy ott a liftben levetkőztél. - néz a plafonra.

A Tizedik Körzet jön. Katniss szeme elkerekedik, és mintha ezt tátogná: 'Rue.'

   Emelné fel a kezét, de Haymitch megfogja. - Nem.

   - Miért?

   - Ő nem Rue.

Katnissen valami furcsa arckifejezés jelenik meg, kitépi a kezét Haymitchéból, és kiviharzik. Becsapja az ajtót. Peeta indulna, de lefogja Beetee. Haymitch megszólal újra.

    - Oké, enyém Cory körzete. Még valaki?

- Vissza a buszra - 

A táskám aljában van két régi újság. Még háború előtti. Előveszem az egyiket, megnézegetem.

   - New York Times... - olvasom fel halkan. - The Sun... 

Mi az a New York? Egy város? És egyáltalán hogy kerül ide, hozzám. Éppen hajtanám szét, de egy idős, parókás hölgy kikapja a kezemből. Először nem esik le ki az, csak akkor kapcsolok, amikor meghallom a hangját.

   - Ifjú hölgy. Tudod, nem lehet ilyet magaddal hozni. - mosolyog.

   - Effie... - mosolygom, majd átölelem. Nem is olyan nehéz eset, mint azt egyesek gondolják. Hogy honnan ismerem Effiet? Ugye nem unjátok még a sztorizgatást, mert ha nem akkor elmesélem.
   Éppen 8 éves voltam, és nagyapa azt mondta, hogy addig nem mehetek haza, amíg meg nem tanulok főzni, mert hogy így soha nem lesz férjem. Persze, mivel akkoriban akadozott egy kicsit a kapitóliumi élelmiszerellátás, és nem volt előre elkészített konzerves kaja, azt akarta, hogy menjek el főzni. Addig sem lát. Tehát elvonszoltam magam az egyik belvárosi főzőtanfolyamra. A belváros számomra még ismeretlen volt, senkit sem ismeretem. De a tanfolyamra belépve, nekem úgy tűnt, ők engem annál inkább ismernek. Mindenki gügyögött, ha meglátott, csipkedte az arcom, és néhány extrémebb öltözetű nő a kezembe nyomott szerelmes leveleket, hogy minden képen adjam át Snow Elnöknek. De volt egy pont, ahol a szemforgatás már nem segített, kitértem a kezek útjából, és elfoglaltam a helyem. Hagyjuk már, olyan kőkorszaki sütők voltak ott, hogy azt is csak gyufával lehetett meggyújtani. Nem nagyon akartam segítséget kérni, míg megint pirosra csipkednék az arcomat, így hát meggyújtottam. Rendben, égett a tűz, én meg levertem a csukínit a földre. Lehajoltam, nem akartam leszállni a székről, amire 120 centis magasságommal nagy nehezen felmásztam. Kinyújtottam a karom a - azt hiszem -  zöldség felé, de majdnem lebillentem a székről, és ráfogtam a begyújtott sütőtetőre. A pólóm hosszú ujja vészesen gyorsan égett végig, míg hirtelen fel nem tűnt az aznap zöld Effie Trinket - akinek akkor még a nevét sem tudtam. 20 centis tűsarkújában robogott felém, ami ezért, valljuk be, egy kicsit félelmetes látvány volt. Felkapott, és bevitt a mosdóba, rögtön a víz alá tartotta a kezem.
   - Na, kész is! - mosolyog, majd ráhelyez egy törölközőt. - Louisa Snow? - bólintok - Örvendek, Effie Trinket. Szerintem ismerjük egymást! - én is mosolyogtam. Abban a pillanatban örök hálát fogadtam Effienek. Felismertem. A nevét nem tudtam, csak tévében láttam. Meg néhányszor dumált róla nagyapa, hogy ilyen idegesítő nőszemély. Talán jobban meg kéne ismernie.
   Mindegy, a lényeg az, hogy Effievel azóta jóban vagyunk, és Sally is nagyon szereti. Effieben az a furcsa, hogy nem az a tipikus kapitóluimi nő, csak a külseje. Egyszer nagyapa nem adott vacsorát, Effie - meg a főzőtanfolyam - egy órára rá kaját csempészett a szobám ablakába.
   - Te nem lehetsz mentor? - nézek rá reménykedve.
   - Nézz rám, fél napot nem élek túl kaja nélkül! És azt sem tudom, hol kell keresni, a szupermarketen kívül.
   - De akkor mi leszel? - nézek értetlenül.
  - Uhh, szakács! - nevet, majd kezével megfogja az enyémet. - Mit szeretnél vacsira? - sandít rám, majd nevet.